Tudomány és Parlament: A nemzeti energiapolitika stratégiai kihívásai

2022. november 10. 9:30-11:00
MTA Székház, Díszterem, Budapest, 1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.
Az esemény weboldala

A Magyar Tudományos Akadémia – küldetésével összhangban – a tudós közösség mozgósításával, valamint szakértői és testületei útján igyekszik támogatni az Országgyűlést és a kormányzatot a nemzeti energiapolitikai stratégia tudományos megalapozásában. Az Akadémia párbeszédre törekszik a döntéshozókkal, hogy a felmerülő kérdésekre a tudományos eredmények ismeretében találják meg a válaszokat. Ebbe a folyamatba enged bepillantást az MTÜ „Tudomány és Parlament” című kiemelt programja.

A rendezvény első részében a szakpolitika és a tudomány legavatottabb képviselői beszélnek a nemzeti energiapolitika új stratégiai kihívásairól az energiaellátás diverzifikációjával, a nemzeti ellátás biztonságával, a háború és a geopolitikai helyzet alakulásának rövid és hosszú távú hatásaival és a környezeti fenntarthatósággal összefüggésben. Az ülés második részében egy kerekasztal-beszélgetés keretében szakpolitikusok, ipari és tudós szakértők párbeszédére, szakmai vitájára kerül sor, és a hallgatóság is lehetőséget kap kérdések feltételére kerekasztal résztvevőinek.

 

Program

9.30–09.40: Köszöntő
Freund Tamás, az MTA elnöke

Előadások a nemzeti energiapolitika stratégiai kihívásairól

Levezető elnök: Imre Attila egyetemi tanár (BME Gépészmérnöki Kar Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék)

09.40–10.00: A Magyar Kormány fenntarthatósági céljai
Raisz Anikó államtitkár (Technológiai és Ipari Minisztérium Környezetügyért és Körforgásos Gazdálkodásért Felelős Államtitkárság)

10.00–10.20: Energiapolitikai kihívások és kormányzati válaszok
Horváth Viktor főosztályvezető (Technológiai és Ipari Minisztérium Energia- és Klímapolitikáért Felelős Államtitkárság)

10.20–10.40: Nemzeti Energia Stratégia 2030: milyen módosításokat implikálhatnak a 2018 óta bekövetkezett főbb geopolitikai, makrogazdasági és energiapiaci változások?
Kaderják Péter
központvezető (BME Zéró Karbon Központ)

10.40–11.00: Az atomenergia helye és szerepe a klímavédelmi, ellátásbiztonsági és iparfejlesztési célok elérésében
Aszódi Attila
dékán, egyetemi tanár (BME Természettudományi Kar; BME Nukleáris Technikai Intézet)

11.00–11.30: Szünet

11.30–12.30: Panelbeszélgetés: A tudomány és a szakpolitika együttműködési lehetőségei az energiaellátás biztonsága, megfizethetősége és fenntarthatósága érdekében

Moderátorok: Imre Attila egyetemi tanár (BME Gépészmérnöki Kar Energetikai Gépek és Rendszerek Tanszék); Oberfrank Ferenc köztestületi igazgató (MTA)

Résztvevők:

Goldfárth József technológiai transzfer vezető (MOL-csoport)

Horváth Ákos főigazgató (ELKH Energiatudományi Kutatóközpont)

Kovács Pál energetikai elnökhelyettes (Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal)

Kiss Csaba elnök-vezérigazgató (MVM Mátra Energia Zrt.)

Szabó István elnökhelyettes (Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal)

Tompos András igazgató (ELKH Természettudományi Kutatóközpont Anyag- és Környezetkémiai Intézet)

12.30–12.50: Kérdések és válaszok

12.50–13.00: Zárszó
Erdei Anna, az MTA főtitkárhelyettese

linkedin facebook pinterest youtube rss twitter instagram facebook-blank rss-blank linkedin-blank pinterest youtube twitter instagram